Turisták, kezdő fotósok sok esetben kerülnek olyan helyzetbe, hogy egy kiállításon, vagy galériában megtetszik nekik egy kép. Előkapják gépüket, beállítják a keresőben a látnivalót és a beépített vakuval készítenek egy képet. (Előtte célszerű megvárni, hogy a teremőr kimenjen a teremből!). Sokszor csak otthon derül ki, hogy a vaku fénye becsillant a képen és így az teljesen használhatatlan. A tárgyfotózás illetve a reprózás egy külön ága a foto-gráfiának. Műterem, szórt fényt előállító ernyők, külön meg-világítások, spotlámpák, hátterek st. Esetünkben ezek szóba se jöhetnek. Ilyenkor nem segít a polárszűrő sem. Az alábbiakban egy tűzzománc kép esetében mutatok be egy igen egyszerű megoldást. Természetesen bármilyen csillogó felületű téma esetében, értelemszerűen alkalmazható az eljárás. Amiről eddig olvashattunk annak szemmellátható vég-eredménye látható az alábbi ábra, baloldali képén.
A megoldás első lépését a középső ábrán mutatom be. A kép merőleges tengelyéből lépjünk kissé oldalra (20-30 fokkal). A kép természetesen perspektivikusan torzított lesz, de nem lesznek rajta zavaró csúcsfények. További teendőnk már csak otthon lesz. Az itt ismertetett eljárás termé-szetesen digitális felvételekre vonatkozik. (Lehetőség van hagyományos fotók utólagos korrekciójára is, de az kicsit macerásabb: a nagyítógép alatt a fotópapír síkjának meg-felelő beállításával kiküszöbelhető a perspektivikus torzítás). Szükség van valamilyen képkezelő programra. Esetünkben a Photoshop 7.0 CE verzióját alkalmaztam. Bármely program megfelel, amelyiknek van valamilyen torzító, vagy perspek-tívát módosító eljárása. Először nyissuk meg a képet. Kapcsoljuk be a rácsot: Nézet - Megjelenés - Rács. Jelöljük ki az egész képet: Kijelölés - Teljes kijelölés. Válasszuk ki a tor-zítási funkciót: Szerkesztés - Alakítás - Torzítás. A négy sa-rokpont húzogatásával állítsunk elő szabályos téglalap ala-kot. Figyeljünk oda, hogy az oldalarányok megmaradjanak, nehogy ellapítsuk, vagy elnyújtsuk a képet. A rácsos hálózat segít a párhuzamos oldalak és a derékszögek pontos beál-lításában. Ezt követően kapcsoljuk ki a rácsot és mentsük el a képet (Másként). Lényegében készen is vagyunk. A Photoshop számtalan szolgáltatással rendelkezik, amelyekkel még tovább csinosíthatjuk képünket. Ebben az esetben a képet keretestől kivágtam és a zavaros hátteret lecseréltem. Aktiváljuk a varázspálcát úgy, hogy a nyíllal je-löljük ki és kattintsunk rá. A varázspálcát az egérrel húzzuk a fotó hátterére és a bal gombbal kattintsunk. Ezzel kijelöltük a kép kerete és a fénykép szélei közti területet, azaz lényegében a hátteret. Fordítsuk meg a kijelölést: Kijelölés - Negatív. Igy most a tűzzománc kép van kijelölve keretestől. Vágjuk ki: Szerkesztés - Kivágás. Választhatjuk a Másolás funkciót is, mindegy. A kép a vágólapra került. A képet zárjuk be, a változásokat ne mentsük el. Készitsük el az új hátteret: Fájl - Új. A megjelenő párbeszéd panelon adjunk új nevet a képnek és állítsuk be annak méreteit: Szélesség és Magasság. A képernyőn megjelenik új képünk háttere, hófehéren. Ezt a felületet átszínezhetjük: Pipetta - Színtár. Itt kiválasztjuk a megfelelő színt, majd a festé-kesvödröt kiválasztva, az egérrel rávisszük a felületre és a bal gomb megnyomására, a háttér átszíneződik. A hátteret valamilyen textúrával is kitölthetjük, továbbá használhatunk számtalan effektet is. Az így előkészített hátteret hagyjuk kint a képernyőn. Helyezzük rá a képet az új háttérre: Szerkesztés - Beillesztés. Mondjuk azt, hogy a képkeret baloldalán látható csúcsfényt el akarjuk tüntetni. Jelöljük ki ismét a varázspálcát. Vigyük át a kiszemelt terület fölé és kattintsunk az egér bal gombjával. A fénylő rész köré, szaggatott körvonalú kere-tezés keletkezik. Ha nem talájuk kellő mértékűnek akkor a Tolerancia ablakocskába írjunk egy nagyobb értéket, ezzel növeltük a kijelölt területet (esetünkben 120 értéket használtam). Csökkentett értéknél a kijelölt terület mértéke csökken. Ezután a pipettát vigyük a keret olyan pontja fölé amilyenre a fénylő területet át szeretnénk színezni. A balgomb kattintásával a pipetta "felszívja" a megfelelő színt. Ezután vigyük a festékesvödröt a terület fölé és kattintsunk ismét a bal gombbal. Lehet, hogy többször is meg kell ismételni a kattintást. A így elkészült fotót lát-hatjuk az ábra jobbszélső képén. A végeredményt mentsük el (Mentés másként), a végső képmérettel és tömörítési értékkel.
2. Kirlián - fotók készítése
2.1. Történeti áttekintés
Szemjon Davidovics Kirlián orosz elektroműszerész figyelt fel először a jelenségre, amely egy orvosi diagnosztikai berendezés működése közben lépett fel. A kezelt beteg bőre és a készülék elektródája között halvány fényjelenséget észlelt. Kíváncsi lett, hogy lehet-e fotózni az effektust. Több, mint harminc évig dolgozott ezután a megfelelő elektrofotográfiai berendezés kifejlesztésén és annak orvosdiagnosztikai célokra történő felhasználásán. Számos készüléket épített, amelyekkel a nagyfrekvenciás áramok tulajdonságait vizsgálták, élő szöveteken és élettelen anyagokon. A témakör történetének részletesebb leírása megtalálható a Digitális Fotó Magazin 2006/8 számának 120. oldalán.
2.2. Fizikai alapok
A jelenség lényegét tekintve, erős elektrosztatikus térben történő korona-, vagy csúcskisülés. Nagyfeszültségű terekben elhelyezett, éles csúcsokkal rendelkező vezetők felületén kékes-pirosan világító pontokat, vagy fényréteget láthatunk. Ez a jelenség 2000-3000 V feszültségnél már megjelenik. A feszültség további növelésével a csúcsokból nyalábkisülések indulnak ki. A jelenség magyarázata a következő: az élek és csúcsok környezetében kialakuló nagy térerősség hatására ütközési ionizáció jön létre, azaz a gázmolekulák ionizálódnak és látható fényt bocsátanak ki. A jelenség részletesebb leírása megtalálható, bármely elektrosztatikával foglalkozó könyvben, pl.: Budó ÁgostonKísérleti fizika II. c. könyvének 202. oldalán (Tankönyvkiadó, Budapest, 1968). A jelenségnek semmi köze sincs a térbe behelyezett minta belső energetikai állapotához, elsősorban felszínének geometriai viszonyaitól függ. A fényhatás függ a térben jelenlevő gázok anyagi minőségétől, nyomásától, páratartalmától stb. Semmi köze az ún. aurafotókon látható színes foltokhoz. Zivataros időben a szabad természetben is észlelhető, transzformátor állomások feszültség alatt levő alkatrészei környékén, faágakon, éles sziklacsúcsok környékén. A köznyelvben Szt. Elmo tüzeként is emlegetik.
2.3. A készülék
Az általunk építendő készülék lényegesen eltér Kirlián eredeti megoldásától. Ő fotográfiai lemezt használt, közvet- lenül az emulzión keletkezett a kép. Innen a kontakteljárás elnevezés. Az itt ismertetésre kerülű berendezés kisfilmes (lehetőleg digitális és tükörreflexes) fényképezőgéppel működik. Két fontosabb része van, az egyik egy átlátszó kisülési lemez, a másik pedig egy nagyfeszültséget előállító egység.
2.3.1. A kisülési lemez elkészítése
Egy olyan lemezt kell készítenünk amelyik átlátszó és egyben egyik oldalán vezeti az áramot. Igaz ugyan, hogy az átlátszó anyagok rosszul vezetik az áramot (szigetelők), de mégis van olyan üveg amelynek egyik oldala, fémbevonatának köszönhetően, vezet. Üvegesnél lehet beszerezni, fényvédő réteggel bevont üveget keressünk. Vigyázzunk, mert vannak anyagában színezett üvegek és olyanok is amelyeken műanyag fólia véd a napsugárzás ellen. Ezek nem felelnek meg céljainknak. Fémbevonatút kérjünk. Nem okozhat gondot a kiválasztás, ha viszünk magunkkal egy multimétert. Ellenállás-mérő üzemmódban, a két tapintótüske segítségével rámérünk a felületre pl. kiloohmos méréshatárban. A tüskék legyenek kb. 1 cm távolságra egymástól. Nem lényeges, hogy milyen értéket mutat a kijelző, a lényeg az, hogy mutasson valamit (ne szakadást). Az üvegeknek csak egyik oldala van bevonva! A lemez vastagsága nem kritikus, 3-5 mm vastagságig megfelel (baloldali kép). Átnézetben víztiszta legyen. Ha megtaláltuk a megfelelő táblát, akkor vágassunk ki néhány, 9x14 cm-es daradot. Ne legyünk telhetetlenek, első készülékünkhöz még ennél kisebb is megfelel. Arról nem is szólva, hogy ekkora darabokat még a hulladék között is találhatunk.
Ezután kölcsönözzük ki a spájzból a sütéshez használatos alumíniumfólia tekercset. Szabjuk ki, lemezünk méretéhez illeszkedően, a középső ábrán látható alakzatot. A két rövid végen látható fület majd a nagyfeszültség csatlakoztatására fogjuk használni. A fémbevonat nagyon sérülékeny, ezért egy védőfóliát is szabjunk ki. Minél vékonyabb, annál jobb, a nyomtatókhoz használatos víztiszta fólia megfelel (0.1 mm vastag). Tintasugaras nyomtatóhoz való fólia nem jó, mert annak egyik oldala mattított. Írószer szaküzletben laponként is lehet vásárolni. A szemléltető ábrán én csak a jó láthatóság kedvéért használtam színeset. Az alufóliából kivágott, vezetőkeretet fényes oldalával fektessük az üveglemez fémezett oldalára. Használhatunk ragasztót is, de csak olyan kétkomponensű műgyantát, amelyik száradás után maga is vezeti az áramot. Én sohasem használtam ragasztót, az alkalmazott ragasztószalag, kellően összeszorítja a két felületet, ez elegendő a szükséges kontaktus kialakulásához. A kilógó füleket csévéljük 1 mm vastag, szigeteletlen rézdrótra, majd műgyantával ragasszuk az üveglemez éléhez (jobboldali kép). Ezt célszerű ilyen módon kialakítani. mivel a vékony alufólia könnyen szakad. Az elektróda ezennel elkészült.
2.3.2. A nagyfeszültséget előállító egység
A működéshez szükséges nagyfeszültséget sokféle módon elő lehet állítani. Tesla generátorral, feszültségsokszorozó áramkörrel stb. Az alábbi kapcsolási rajz lényegében megeggyezik a Digitális Fotó Magazin 2006/9 számának 116. oldalán található megoldással. Az LM555 típusú timer áramkörből álló oszcillátor kimeneti jelét egy CD4049 elemből kialakított, erősítő és jelformáló egységen keresztül a Tr tranzisztorra vezetjük. Ennek kimenetére csatlakozik a T jelzésű autó transzformátor. A Pri tekercsre jutó szaggatott áram nagy feszültséget indukál a Sec tekercsben.
Alkatrészjegyzék:
K kapcsoló, A akkumulátor (12 V, 10 Ah), D dióda (1N5400), P potenciométer (10 k, lineáris), R1 ellenállás (10 k), R2 ellenállás (4.7 k), C kondenzátor (220 nF), IC1 integrált áramkör (LM555), IC2 Integrált áramkör (CD4049), Tr nagyfeszültségű tranzisztor (BUP213) és T autó gyújtó transzformátor (pl. BOSCH 12V).
Az alkatrészeket egy 6x8 cm méretű előregyártott panelra szereltem. Elektronikai alkatrész-, vagy barkácsboltokban kapható lemezeken a furatok készen vannak, a huzalozást szigetelt vezetékekkel kell megoldani (egyetlen példányért nem érdemes nyákot tervezni). Én akkumulátort használtam (A). Kerékpár szaküzletekben, vagy szervizekben lehet beszerezni, ahol elektromos kerékpárokkal is foglalkoznak. Újonnan elég drága, de nekünk megfelel a lecsrélt, használt is. Töltéséről gondoskodnunk kell, gépkocsi töltő megfelel (többnyire 10 Ah kapacitásúak ezért 1 A-el töltendők). Másik megoldás, ha hálózati adaptert készítünk, de ekkor érintésvédelmi problémák léphetnek fel és legalább 1 A áramerősséget kell szolgáltatnia 12 V egyenfeszültségen. A CD4049 áramkörrel vigyázni kell, mert gyártják 5, 10 és 15 V tápfeszültség igénnyel is. Ha nem sikerül 15 V-os példányt beszerezni akkor stabler IC-vel a 12 V-ból könnyen előállíthatjuk a szükséges tápfeszültséget (IC2 1 láb). A BUP213 (természetesen bármilyen ekvialens típus megfelel) nagyfeszültségű tranzisztor (Tr) bekötése a következő: szemből nézve a baloldali 1-es láb a Gate, ide kössük az IC2 12 lábát, a középső láb a Collector, ide kössük a trafó - jelzésű kivezetését. A jobboldali 3-as láb az Emitter, ez kerül az akkumulátor -12 V-os ágára. A tranzisztort hűtőbordára kell szerelni! A T jelzésű autó gyújtó trafót szintén bontóból célszerű beszerezni, újonnan igen drága. Mindegy milyen típust kapunk (motorkerékpáré is megfelel) lényeg, hogy elektromos gyújtású gépkocsohoz valót kérjünk. Három kivezetése van, egy + jelű, egy - jelű és a nagyfeszültségű kimenet. Előző kettő a primer tekercsé (Pri), a szekunder tekercs egyik vége közös a primer tekercs - pontjával. Nem árt ha leellenőrizzük, egy ellenállásmérő műszer kell csupán. Az én példányomon a primer tekercs ohmikus ellenállása 2.3 ohm, a szekunder tekercsé (a - és a nagyfeszültségű kimenet között mérve) 8.7 kohm. A fémház felé sehonnan sincs mérhető ellenállás (szigetelés). A következő bemérési adatok csupán tájékoztató jellegűek, az én példányomra érvényesek. FONTOS! Az egész berendezés földfüggetlen! Ez azt jelenti, hogy az akkumulátor negatív ágát nem szabad földelni. A már idézett kapcsolási rajzon fel van tüntetve a földelés az alsó vezetéken. Ez a kapcsolat a tranzisztor azonnali halálához vezet! A készülék bekapcsolása után a potenciométer két szélső helyzetében a következő értékeket mértem: áramfelvétel az akkumulátorról 0.13 és 0.45 A, kisülési szikraköz egy földelt vezető és a nagyfeszültségű vezeték vége között 3 és 10 mm. Ez kb. 5 és 30 kV ! feszültséget jelent. Nem életveszélyes, de igen kellemetlenül tud csípni. Digitális féképezőgépünket tartsuk minél távolabb a készülék nagyfeszültségű részeitől. A készüléket csak azután kapcsoljuk be ha már mindent előkészítettünk az exponáláshoz.
2.3.3. Felvételek készítése
Először készítsük elő a munkaasztalunkat a fotózáshoz. Szükségünk lesz egy darab rézlemezre. Hasonló méretű legyen, mint az üvegelktródánk. Ezt le kell földelni, azaz leszúrunk a földbe legalább 1 méter hosszú fémrudat, ehhez szigetelt rézvezetékkel csatlakozunk, melynek másik végéhez az előbb említett rézlemezt hozzáforrasztjuk. Erre a lemezre helyezzük a fényképezni kívánt tárgyat. Először célszerű egy fémpénzt választani (új érmét válasszunk). A tárgyra helyezzük az átlátszó üvegelektródát, a fémezett felével lefelé. Csatlakoztassuk a nagyfeszültség vezetékét az elektróda oldalán kialakított kontaktushoz pl. krokodilcsipesszel. Gépünket erősítsük állványra, állítsuk be a kivágást és a távolságot, majd váltsunk át manuális üzemmódra. Hosszú expozícióra készüljünk fel (bulb), akár egy percesre is. A jelenség nem túlságosan fényerős, a sötétben percek is eltelhetnek mire szemünk észleli a kisülés halvány fényeit. Az expozíciós időt minden esetben próbafelvételekkel kell kikísérletezni. A közelből pakoljunk el minden felesleges dolgot, főleg fémtárgyakat. A nagyfeszültségű vezeték útjában levő tárgyak felé szikrakisülések keletkezhetnek, ezek jól láthatók a sötétben és sercegő hangot is adnak. Az ilyen kisülések elvezetik az energiát, csökkentik a mintára jutó áramsűrűséget. Ilyen káros áthúzások felléphetnek az alaplemez és az üvegelektróda fémkerete között is, ilyenkor hézagolással védekezhetünk. Csak ezek után kapcsoljuk be a készüléket, a világítást pedig le. Kezdődhet az exponálás (kioldózsinór is kell).
3. Tűzzománc képek sorozatgyártása
Gyakran előfordul a gyakorlatban, hogy egy tűzzománc képet több példányban és azonos kivitelben kell elkészíteni. Ez egy igen technikás műfaj, rengeteg a paraméter. Nem egyszerű dolog két (közel) azonos képet készíteni. Vannak a paraméterek között olyanok amelyeket könnyen lehet azonos értéken tartani. Ilyenek például a hőmérséklet (ha szabályozni nem is tudjuk, de mérni mindenképpen szükséges), az égetési idő (csupán egy stopperóra szükségeltetik). A festék már fogósabb kérdés (jelen leírás az iszapzománc képekre vonatkozik), a gyártók kódszámokkal jelölik az egyes színeket és azok árnyalatait. A gyakorlatban egyáltalán nincs rá garancia, hogy az utánrendelt festék ugyanazt eredményezi, mint az előző szállítmány. Nagyobb példányszámú gyártás esetén tehát célszerű a várhatóan szükséges összmennyiséget beszerezni. Komoly gondot jelent, hogy az egyes színek nem azonos hőmérsékleten adják az optimális eredményt. Színpróbák készítése elengedhetetlen. Általános szabályként elmondható, hogy a hideg színek magasabb hőmérsékleten adják a szebb eredményt. Azt is elmondhatjuk, hogy a magasabb hőmérsékleten, rövidebb ideig tartó égetés elevenebb színeket eredményez, mint a hidegebb, továbbtartó égetés. Fontos paraméter az adott felületre felvitt festék mennyisége. Ez még két további öszetevőre bontható. Az egyik a festék hígítása. A festéket minden esetben ioncserélt vízzel hígítom, a szokásosnál egy kissé hígabbra (sűrű tej és híg tejföl közöttil állapot). Az is fontos, hogy milyen mennyiséget hordunk fel adott területre. Ecsetet nem használok, helyette egy 1 ml térfogatú műanyag fecskendőbe szívatom fel a jól felkavart festéket (a középső kép baloldalából benyúló eszköz). A fecskendőn az 1 ml még további 100 egységre van osztva. A végére húzott és forrasztópákával leszűkített zsugorcső véződéssel, akár gombostűfej méretű pöttyeket is lehet képezni. Ezzel a módszerrel akárhány, azonos területre is, pontosan ugyanannyi festéket fel lehet vinni. A festéket egy horgolótűből kihegyezett szerszámmal terítem szét (a középső ábra jobb felső sarkából induló képződmény). A tűvel a legélesebb sarkok is pontosan kitölthetők. Ha ezzel elkészültünk, akkor enyhe kocogtatással a festék ülepíthető, felszíne szépen kisímul és égetés után tükörsíma, egyenletes felületet kapunk. Ha közben elkezd száradni és kásásodik, akkor lemosom és újrakezdem. Ezért is jó hígabb anyaggal dolgozni.
Ennyi bevezető után térjünk rá, magára a sorozatgyártásra. Lényegében arról van szó, hogy az elkészíteni kívánt kép rajzolatát, grafikai kontúr vonalait visszük fel, fotográfiai módszerrel, az alapszínre már kiégetett lemezre. A festési eljárás innentől kezdve megegyezik a kifestőkönyvek színezésénél megszokottakéval. Első lépésként készíteni kell egy gyártófilmet (baloldali kép). Hordozóként legjobban lézernyomtatóban használatos fólia felel meg, víztiszta átlátszó legyen. Írószer üzletekben laponként is mevásárolható. Az ábra elkészítése sokféleképpen történhet. Kellő vastagságú, jól fedő fekete színű filctollal, szabadkézzel. Készülhet csőtollal, tustintával. Ez utóbbi nem ajánlott, mivel a tustinta száradás után szeret töredezni és leválni, talán valamilyen olajos festéket töltve a patronba ez a probléma kiküszöbölhető. Készíthetünk ábrát valamelyik rajzolóprogram segítségével, számítógépen is. Jelen esetben ezt alkalmaztam. A kész ábrát 1:1-es méretarányban ki kell nyomtatni, függőleges tengely mentén tükrözve. Ez utóbbi nem kötelező, de jobb ha a festékes oldala fekszik a lakkozott felületre, jobb a vonalélesség, nics alászűrődés megvilágítás közben. A vonalszélességet először célszerű kissé kissé nagyobbra választani (pl.: 1.5 mm-re). Ha már kitapasztultuk a technológiát, akkor akár 1 mm alá is mehetünk. Egyébként a vonalszélesség az égetési idő növelésével akár nullára is csökkenthető, a szomszédos felületek "öszenöveszthetők". A kész filmet fény felé fordítva nagyítóval nézzük át. Nem biztos, hogy tökéletesen átlátszatlanok a vonalak, lehet, hogy inkább sűrűszövésű szitára emlékeztetnek. Ilyen esetben nyomtassunk még egy példányt, előtte ne felejtsünk el a képmezőn kívülre, illesztő jelzéseket készíteni! A két filmet gondozan illesszük össze és ragasztószalag segítségével rögzítsük őket. Még egy módszert említek, amit nagyon tudok ajánlani. Régen, amikor házilag készítettük a nyomtatott áramköröket, a vonalas részek ábráihoz vékony ragasztó csíkokat használtunk. Ezek tekercselve készültek, úgy néztek ki, mint a ma is használatos szigetelőszalagok, vagy akár a cellux. Készültek egészen keskeny (0.5 mm) kivitelben és szinte tized mm-es lépésekben, akár 5 cm szélességig. Tökéletesen átlátszatlanok, rendkívül jól tapadnak és hihetetlenül kicsiny ívekben felvihetők. Sok cég gyártotta, az Interplan pl. GRAPHIC TAPES néven. A kész tervet papírra rajzoljuk, vagy nyomtatjuk, a fóliát ráhelyezzük és rögzítjük (akár fényképről is dolgozhatunk). A kívánt vonalak felett vezetve a szalagot elkészítjük a gyártófilmet (olló, csipesz és borotvapenge szükségeltetik). Ebben az esetben is célszerű tükörképben készíteni azt, mivel a szalagok elég vastagok, így a lemezfelület esetleges egyenetlenségeit "lekövetik", növelve így a vonalak minőségét. Gyártófilmünk tehát már van. Az ábrát már csak át kell másolni az előkészített lemezre. Az eljárást fotótecnikai eszközökkel végezzük, pontosan úgy ahogy a nyomtatott áramköröket készítettük. A méretre vágott és megtisztított rézlemez mindkét oldalát bevonjuk alapozófestékkel és egyszerre kiégetjük. A felmásolt ábra vonalszíne minden esetben olyan lesz, mint amilyen színű a lemezünk volt a másolás előtt. Esetünkben a kis templom mögötti háttér sötétkék, így alapozás után először az egész felületet sötétkékre festettem és kiégettem. Ezután a lemez felületét egyenletesen fényérzékeny lakkal be kell vonni. Elektromos alkatrész-boltokban POSITIV 20 néven szerezhető be. A tiszta, zsírtalanított felületet egyenletesen vonjuk be, félhomályos, jól szellőztethető helyiségben végezzük a műveletet és ne feledjük, hogy a lakkbevonat fényérzékeny! Sötétben szárítsuk meg, szobahőmérsékleten 24 óra alatt szárad, de ha meleg helyen tartjuk akkor, pl. 70 fokon 15 perc is elegendő. Szükségünk van egy erős fényforrásra is. Ez lehet pl. UV-lámpa, én egy 800 W teljesítményű jódlux-lámpát használok. Csak erre tudok bevált adatokat közölni. Az érzékenyített lemezt víszintes helyre fektetve, helyezzük rá a kész gyártófilmet a megfelelő helyre, tegyünk rá egy 2 mm vastag üveglemezt, amit a szélein súlyokkal terheljünk le. (Csak fotósoknak: kontakt-másolás). A jódlux-lámpát helyezzük el az ábra felett 40 cm-re. Célszerű valamilyen állványt használni, ha kézben tartjuk a "meszelés" nem tesz jót a vonalélességnek és fárasztó is, mert még egy stoppert is kezelnünk kell. Nálam expozíciós időnek a 3.5 perc vált be. Az exponált lemezt ezután elő kell hívni, erre NaOH oldatot használunk, 1 l vízben 7 g anyagot kell feloldani. A lúgos oldat erősen maró, védőszemüveg használata kötelező és az arra érzékenyek használjanak gumikesztyűt. A hívást (még mindig gyér megvilágításban) lapos tálban végezzük. A folyadék lepje el teljesen a lemezt, billegtessük a tálat és pár másodperc múlva elkezdődik a leoldás. A lúg azokról a részekről, amelyek fényt kaptak leoldja a lakkot, a vonalak maradnak. A vonalak egyre erőteljesebben kirajzolódnak, nagyon finom szőrű ecsettel segíthetjük a folyamatot, de ne dörzsöljük. Az előhívás 2-3 perc alatt lezajlik. A fényt kapott részekről a lakknak teljesen le kell oldódnia. Ha ez tovább tart, akkor a vonalak is elkezdenek oldódni és biztos, hogy selejtet gyártottunk. Okai lehetnek: az expozíció rövid volt, gyenge a megvilágító fény, túl vastagra sikerült a lakkréteg, döglött a lakk, kimerült az előhívó. Fatális hiba nem történik, mert a maradék lakk a lemezről denatulált szesszel lemosható és az egész folyamat elölről kezdhető. Sötét háttéren a vonalak nehezen láthatók, nem baj mert most már erős fényben, súrló megvilágításban dolgozhatunk tovább. Ha jól sikerült minden, akkor a vonalak, mintegy 0.1 mm magasan kiemelkedve választják el egymástól a képrészeket és ami nagyon fontos, hogy taszítják a vizes festéket, nem engedik összefutni a szomszédos színeket. A középső képen egy köztes állapot látható, a hátteret fehéren mutatom (valójában sötétkék) a jobb láthatóság miatt. Ezzel a módszerrel az összes szín egyszerre felhordható és egyetlen égetéssel kész a mű. Ez sajnos nem mindig sikerül, mivel nem minden szín égethető egyszerre. A hideg szinek (fehér, fekete, sötétkék, zöld st.) akár 850 fokon is égethető, de a piros már 820 fokon is leég. Szerencsére esetünkben az előbb említett színek már 810 fokon is kiégnek, ezért egyetlen égetéssel kész lehetett (alapozás és a kék háttér elkészülte után). Végzetes "összeférhetetlenség" esetében égetési tervet kell készíteni és az egyszerre égethető szinekre külön-külön fóliát kell készíteni. Először temészetesen a legmagasabb hőfokon égő színekkel kezdjük és utoljára a 780 fokon égethető sárgával fejezzük be. Mi történik csíkokkal, a rajta levő lakkal? Szerencsére pillanatok alatt nyomtalanul leég (a villát még ki sem húztuk a kályhából). Említettem, hogy a vonalak szélessége az égetési idő növelésével csökkenthető, akár átfedésig is. Ezt ki kell kísérletezni, mert lehet, hogy a hőfokot csökkenteni kell. Sok esetben meg szükség is van egy vékony kontúrvonalra (a karcolási technikának éppen ez a lényege).
